La Luz-vár
A Kanári-szigetek legrégebbi erődje, 1494-ből. 1595-ben visszaverte Drake-et. Ma Martín Chirino szobrász alapítványának ad otthont, aki ebben a negyedben született.

1883-ban kezdődtek a Puerto de la Luz munkálatai, és húsz év alatt a város fenekestül megváltozott. Innen ered szinte minden: a turizmus, a szecessziós homlokzatok, sőt még a labda is.
🎧 A(z) Santa Catalina, a kikötő és a Castillo de la Luz útvonalonSzinte minden, ami ma Las Palmast meghatározza – a nyitott jellem, az emberek keveredése, Triana szecessziós homlokzatai, a Kanári-szigetek legrégebbi szállodája, sőt még a futballszeretet is –, egy Madridban, a XIX. század végén hozott politikai döntésből ered. Ez annak a története, hogyan talált fel újra egy kikötő egy várost.
Évszázadokon át ez csak a Las Isletas-öböl volt, egy természetes horgonyzóhely, ahol a hajók a sziklaszirt oltalmában húzódtak meg. Az egész parton ez volt az egyetlen hely, ahol védelmet találhattak a szél és a tenger ellen.
Védelmére emelték a Castillo de la Luzt, a Kanári-szigetek legrégebbi erődjét: 1478-ban egy faerődöt, amikor Juan Rejón partra szállt, hogy megkezdje a hódítást, majd a helyén 1494-ben egy kőtornyot.
Volt is dolga bőven. 1595-ben visszaverte Drake és Hawkins angol hajóhadát, és ez a győzelem, amelyet a nép a Virgen de la Luznak (a Fény Szűzanyjának) tulajdonított, adta a nevét. Négy évvel később már nem volt ekkora szerencse: 1599-ben Van der Does holland flottája elfoglalta a várost, kifosztotta és felgyújtotta.
A részlet, amelyet szinte senki sem vesz észre, az, hogy ez a torony a tengerpartot védte, ma pedig messze esik tőle: maga a kikötő, amely földet hódított el a víztől, hagyta a régi erődöt a szárazföld belsejében.
A Kanári-szigetek legrégebbi erődje, 1494-ből. 1595-ben visszaverte Drake-et. Ma Martín Chirino szobrász alapítványának ad otthont, aki ebben a negyedben született.
A munkálatok 1883-ban kezdődtek és 1903-ban fejeződtek be. A várost az Atlanti-óceán egyik nagy szénellátó állomásává tette.
Töltsd le az alkalmazást, és fedezd fel Las Palmas városát offline, amikor csak akarod. Járd végig a(z) Santa Catalina, a kikötő és a Castillo de la Luz gyalogos útvonalat egy helyi idegenvezetővel a füledben.
Tudj meg többet a Viavoyról →Az ugrás két Gran Canariáról származó testvérnek köszönhetően jött el: Fernando de León y Castillo miniszternek és öccsének, Juan mérnöknek. Fernando Madridból mozgatta a politikai szálakat, Juan pedig megtervezte a művet, és együtt meggyőzték az államot, hogy itt építsen egy nagy menedékkikötőt.
A munkálatok 1883-ban indultak, a brit Swanston cég végezte őket, és 1903-ban nyilvánították befejezettnek. A testvéreknek jól ment: Fernando éveken át Spanyolország párizsi nagykövete volt, és a Korona a Marqués del Muni címet adományozta neki, amiért Franciaországgal megtárgyalta a Spanyol-Guinea határait.
Innentől a változás brutális volt. Las Palmas az Atlanti-óceán egyik nagy szénellátó állomásává vált: a fél világ gőzhajói itt álltak meg tankolni, mielőtt átkeltek az óceánon.
Velük együtt érkeztek a brit társaságok, a konzulok, a bankok és mindenhonnan özönlő emberek. E város futballszeretetét éppen a szénkereskedő angolok hozták, ahogy Huelvában, Bilbaóban és Vigóban is történt.
És a turizmus, korábban, mint gondolnánk: az első viktoriánus utazók, tehetős emberek, akik a hideg és a köhögés elől menekülve jöttek ide telelni. Az ő elszállásolásukra nyitották meg 1890-ben a Hotel Santa Catalinát, a Kanári-szigetek legrégebbi, ma is működő szállodáját.
A másik nagy üzlet a banán volt. Az Elder Múzeum ma az egykori raktárépületben működik, amely az 1878-ban alapított és 1884-ben itt letelepedett brit Elder Dempster Lines hajózási társaságé volt, és amely kanári gyümölcsöt szállított Nagy-Britanniába.
Az ötlet Sir Alfred Jones angol vállalkozótól származott, aki Liverpoolból irányította ezeket a hajózási társaságokat: kanári banánnal megtölteni azoknak a hajóknak a rakterét, amelyek úgyis jöttek szénért. Észak-Európában a banán szinte egzotikus luxus volt.
A banán előtt egy másik szokatlan monokultúra létezett: a kosenil, egy fügekaktuszokon élő rovar, amelyből rendkívül drága vörös festéket nyertek, és amelyet a XIX. századi Európában nagyon becsültek. Amikor a vegyi festékek tönkretették, a banán és a paradicsom lépett a helyébe.
Ebből a pénzből emelték a Calle Mayor de Triana szecessziós homlokzatait és Ciudad Jardín villáit, ahol a kikötő polgársága letelepedett. Kikötő nélkül sem az egyik, sem a másik nem létezne.
És megmaradt a Santa Catalina-park, amely a mólóval együtt született a XIX. század nyolcvanas éveiben, és ma is az a pont, ahol a város keveredik, ma a karnevállal és a WOMAD-dal a világ minden lobogója alatt hajózó matrózok helyett.
Az Elder Dempster brit hajózási társaság banánraktára, amelyet 1999-ben alakítottak át tudományos múzeummá, ahol mindent meg lehet fogni. Ideális gyerekekkel.
1890 januárjában nyitották meg angol tőkével, hogy az európai „telelőket” elszállásolják. A Kanári-szigetek legrégebbi, ma is működő szállodája.
A munkálatok 1883-ban indultak, és 1903-ban nyilvánították befejezettnek. Politikailag a Gran Canariáról származó Fernando de León y Castillo miniszter mozdította elő, öccse, Juan mérnökként tervezte meg, és a brit Swanston cég kivitelezte. Húsz év alatt a város fenekestül megváltozott.
Egy kikötő, ahol a gőzhajók szenet vettek fel, mielőtt átkeltek az óceánon. Las Palmas az Atlanti-óceán egyik nagy szénellátó állomásává vált, és ezekkel a hajókkal érkeztek a brit társaságok, a konzulok, a bankok és mindenhonnan özönlő emberek, akik kozmopolita jellemet adtak a városnak.
Igen, és nem elszigetelt eset: ugyanez történt Huelvában, Bilbaóban és Vigóban, amelyek mind kikötővárosok voltak, a XIX. századi kereskedelemhez kötődő brit jelenléttel. Az angol munkások és tengerészek a mólókon játszottak, és a helyiek körében is fellángolt a lelkesedés.
Mert a tenger elhúzódott tőle. Az 1494-ben emelt torony a Las Isletas-öböl partját védte, de a kikötő munkálatai és az egymást követő feltöltések annyi földet hódítottak el a víztől, hogy ma utcák közé ékelődik. Nagyon szemléletes példája annak, mennyit nőtt a város a tenger rovására.
Egy szokatlan és nagyon jövedelmező monokultúra: a kosenil egy fügekaktuszokon élő rovar, amelyből rendkívül drága vörös festéket nyertek, és amelyet a XIX. századi Európában nagyon becsültek. Amikor a vegyi festékek tönkretették, a banán és a paradicsom lépett a helyébe. Ebből a pénzből emelték Triana szecessziós homlokzatait.
Mert itt remekül termett, Észak-Európában pedig szinte egzotikus luxus volt. A kulcs Sir Alfred Jones angol vállalkozó volt, aki Liverpoolból irányította a hajózási társaságokat, és akinek az az ötlete támadt, hogy banánnal tölti meg azoknak a hajóknak a rakterét, amelyek úgyis jöttek szénért. Raktára ma az Elder Múzeum.
A Castillo de la Luzt, amely ma Martín Chirino szobrász alapítványának ad otthont; az Elder Múzeumot, az egykori banánraktárban, amelyet interaktív tudományos múzeummá alakítottak; a Parque de Santa Catalinát, amely a mólóval együtt született; és a Hotel Santa Catalinát, amelyet 1890-ben nyitottak meg az első angol turisták számára.
Töltsd le a Viavoyt, és járd be Las Palmas városát offline, amikor csak akarod.

Olvass tovább



