Néstor Múzeum
A Poema del Atlántico, a Poema de la Tierra és életművének többi része. Olcsó belépő és negyvenöt perc, amely nyugalmat kíván.

Egy szimbolista festő és egy racionalista építész azt tűzte ki célul, hogy saját esztétikát teremt a szigeteknek. Annak jó része, amit ma Las Palmasban fényképeznek, az ő művük.
🎧 A(z) Ciudad Jardín, a Doramas park és a Pueblo Canario útvonalonNéstor Martín-Fernández de la Torre festő volt, fivére, Miguel pedig építész, és ketten együtt formálták meg Las Palmas modern arcát. A lakónegyed, a nagy park, az újjáépített színház és egy hagyományos falu, amely sosem létezett: mindez ugyanabból a kettős fejből pattant ki.
Néstor szimbolista és modernista festő volt, beutazta Európát, sikert aratott Madridban, Barcelonában és Londonban, és egy rögeszmével tért vissza a szigetére: saját esztétikai identitást akart teremteni mindannak, ami kanári, amely különbözik a turisztikai festőiességtől és a félszigeti utánzástól is.
Legnagyratörőbb képei a Poema del Atlántico és a Poema de la Tierra (Az Atlanti-óceán költeménye és A Föld költeménye), amelyekben a szigetek tengere és tája szinte mitológiává válik: testek és hullámok fonódnak össze erős színekben, visszafogott erotikával, a képzelet és a gyökerek olyan keverékével, amely semmihez sem hasonlít.
A Poema del Atlántico nem egyetlen kép, hanem a tenger szimfóniájaként elgondolt ciklus, amelyben az óceán különböző lelkiállapotokban jelenik meg. Utána ugyanezt akarta megcsinálni a földdel, de csak az elsőt tudta befejezni: 1938-ban halt meg, nem sokkal ötvenegyedik születésnapja előtt, félbehagyva a Poema de la Tierrát.
És sokkal több volt, mint táblaképfestő: viseleteket, színházi díszleteket és bútorokat tervezett, és megpróbált kitalálni egy saját építészeti stílust, a neokanárit, hogy a sziget házainak és szállodáinak saját arculatuk legyen. Mindez ma a Museo Néstorban látható.
A Poema del Atlántico, a Poema de la Tierra és életművének többi része. Olcsó belépő és negyvenöt perc, amely nyugalmat kíván.
Egy kitalált hagyományos falu: Néstor álmodta meg 1937-ben, és fivére, Miguel építette fel. Vasárnaponként népzene és néptánc van az általa tervezett viseletekben.
Töltsd le az alkalmazást, és fedezd fel Las Palmas városát offline, amikor csak akarod. Járd végig a(z) Ciudad Jardín, a Doramas park és a Pueblo Canario gyalogos útvonalat egy helyi idegenvezetővel a füledben.
Tudj meg többet a Viavoyról →Miguel Martín-Fernández de la Torre Madridban tanult, Las Palmas első városi főépítésze volt, és ő hozta el a szigetre a modern építészetet. A keze nyoma az egész városban ott van.
1922-től ő tervezte Ciudad Jardínt, azoknak az angol garden cityknek, vagyis kertvárosoknak a mintájára, amelyeket Ebenezer Howard a XIX. század végén megálmodott: egy- vagy kétszintes házak elöl és hátul kerttel, fásított utcák, levágott sarkú telkek és fákkal teli kis terek.
Az ő műve a Doramas park is, amelyet 1950-ben nyitottak meg, amikor a városi tanács megvásárolta az angoloktól az addig magánkézben lévő kerteket, hogy az egész nép előtt megnyissa őket.
És az övé a Pérez Galdós Színház újjáépítése az 1918-as tűzvész után, amelyet 1925 és 1928 között fejeztek be. Itt dolgozott együtt a két fivér a leglátványosabban: ő adta az épületet, Néstor pedig a Saint-Saëns-terem freskóit, üvegablakait és vásznait.
Nehéz Spanyolországban még egy hasonló esetet találni arra, hogy két fivér így formálja meg egy város arcát, mindketten a maguk szakterületéről, egy közös esztétikai terv jegyében.
A tervet legjobban összefoglaló mű a Pueblo Canario: meszelt falak, teafenyő-erkélyek, fa rácsozatok és egy macskaköves tér, amelyek mintha egy hagyományos faluból valók volnának. Pedig nem azok. Tökéletes díszlet, egy kitalált falu.
Néstor 1937-ben álmodta meg a kanári szokások „élő bemutatójaként”, Miguel pedig neokanári stílusban építette fel, a szigetcsoport egész népi, egyházi és katonai építészetét keverve. Egyetlen valódi falut sem másol le: sokat sűrít össze, hogy egy ideális képet alkosson.
Néstor nem érte meg, hogy elkészüljön: 1938-ban meghalt, az együttest pedig csak 1956-ban avatták fel. Majdnem húsz év telt el az ötlet és a valóság között.
És ma is él: sok vasárnap ezen a téren népi együttesek táncolják az isát, a folíát és a malagueñát a timple hangjára, abban a hagyományos viseletben, amelyet maga Néstor tervezett. Pontosan ezt akarta: hogy ami kanári, az ne tárlóba való legyen, hanem valami, amit táncolnak és énekelnek.
Ugyanez a nyelv látszik a néhány méterre álló Hotel Santa Catalinán, amelynek mai épülete egy harmincas évekbeli újjáépítés, tornyokkal, erkélyekkel és patiókkal, regionalista szellemben.
Ahol a két fivér együtt dolgozott: Miguel az 1918-as tűzvész után újjáépítette az épületet, Néstor pedig freskókat, üvegablakokat és vásznakat jegyzett.
Miguel tervezte, és 1950-ben nyitották meg, amikor a városi tanács megvásárolta az angoloktól a magánkerteket, hogy megnyissa őket a nép előtt.
Valószínűleg a XX. század legjelentősebb kanári művésze: szimbolista és modernista festő, aki sikert aratott Madridban, Barcelonában és Londonban, és azzal a rögeszmével tért vissza a szigetére, hogy saját esztétikai identitást teremtsen mindannak, ami kanári. A festészet mellett viseleteket, díszleteket és bútorokat tervezett, és kitalált egy építészeti stílust, a neokanárit.
Egy építészeti nyelv, amely saját arculatot akart adni a szigetek házainak és szállodáinak, a szigetcsoport népi, egyházi és katonai építészetének elemeit keverve: meszelt falak, teafenyőből (madera de tea) készült erkélyek, rácsozatok, tornyok. Néstor találta ki, fivére, Miguel építette, és legteljesebb példája a Pueblo Canario.
Nem, és éppen ez benne az érdekes. Kitalált falu: Néstor 1937-ben álmodta meg a kanári szokások „élő bemutatójaként”, fivére, Miguel pedig felépítette, sok valódi falu elemeit sűrítve össze, hogy egy ideális képet alkosson. Néstor 1938-ban meghalt, az együttest pedig csak 1956-ban avatták fel.
Néstor két legnagyratörőbb festményciklusa. Az elsőt a tenger szimfóniájaként gondolta el, az óceánnal különböző lelkiállapotokban, a nyugalomtól a viharig; a második ugyanezt akarta megtenni a szárazföldi tájjal, de csak az elsőt tudta befejezni: 1938-ban halt meg, nem sokkal ötvenegyedik születésnapja előtt, félbehagyva a Poema de la Tierrát.
Las Palmas első városi főépítésze volt, és ő hozta el a szigetre a modern építészetet. Az ő művei Ciudad Jardín terve 1922-től, az angol garden cityk mintájára, az 1950-es Doramas park, a Pueblo Canario és a Teatro Pérez Galdós újjáépítése az 1918-as tűzvész után.
A leglátványosabban a Teatro Pérez Galdósban: Miguel 1925 és 1928 között újjáépítette az épületet az 1918-as tűzvész után, Néstor pedig a belső díszítést jegyezte, a mennyezet freskóival, a modernista üvegablakokkal és a Saint-Saëns-terem vásznaival. Továbbá a Pueblo Canarióban, amelyet egyikük megálmodott, a másikuk felépített.
Az isát, amely vidám és ugrálós; a folíát, amely lassú és érzelmes, szinte siratóének; és a malagueñát, azzal a félsziget déli részéről érkezett hangulattal, amelyet itt a magukévá tettek. Mindezt a timple hangjára, amely a kicsi, öthúros, domború testű kanári hangszer. Az együttesek viseleteit maga Néstor tervezte.
Töltsd le a Viavoyt, és járd be Las Palmas városát offline, amikor csak akarod.

Olvass tovább



