Praza da Constitución
Árkádok, kovácsoltvas erkélyek és a régi negyed legjobb teraszai. Több mint egy évszázadon át itt volt a város piaca.

Egy negyed, amely lépcsőkön ereszkedik le a központtól a vízig, a templommal, amely 1809-ben a levegőbe repült, és a halászkikötővel, ahol minden kezdődött.
🎧 A(z) A Casco Vello, a Colexiata és az A Pedra útvonalonA Casco Vello alig több mint egy óra alatt bejárható, és ezen az úton a polgári főtérről egy középkori árkádos halásznegyedbe jutsz, végig lefelé haladva. Ez a régi Vigo, amely azelőtt létezett, hogy a város szétfeszítette volna a falait, és meggazdagodott volna a tengerből.
A negyed a Porta do Solnál kezdődik, amely nem kapu, hanem küszöb: felül a faragott gránitból épült polgári városbővítés, alul a sikátorok, amelyek a kikötőt keresve zuhannak alá. Fölötte a Sireno áll, Francisco Leiro 1991-es szobra, amely megosztotta a vigóiakat, ma pedig a jelképük.
Öt percre lefelé található a Praza da Constitución, a negyed szabadtéri szalonja: kőívekből álló árkádok, kovácsoltvas erkélyek és teraszok. Ezek alatt az ívek alatt több mint egy évszázadon át a város fő piaca lüktetett, a kofák lármájával és a csordultig telt kosarakkal.
Volt Praza da Vila és Praza Real is, mielőtt az 1812-es cádizi alkotmányról kapta a nevét, amelyet „La Pepa” néven becéztek, mert március 19-én, Szent József napján hirdették ki. A nevek ide-oda váltakozása már önmagában a XIX. század politikai történetének olvasata.
Az egyik épületében működött a régi Concello, a városháza, ma itt a Casa Galega da Cultura van. Minden nagypénteken pedig itt tartják a Santo Encontrót, amikor a Szűzanya és a Krisztus szobra „találkozik” a tömeg közepén.
Árkádok, kovácsoltvas erkélyek és a régi negyed legjobb teraszai. Több mint egy évszázadon át itt volt a város piaca.
Itt mindenki „A Colexiata” néven ismeri. Neoklasszikus, 1816-1838 között épült, miután 1809-ben a robbanás elpusztította a gótikus templomot. Itt őrzik a Cristo de la Victoriát.
Töltsd le az alkalmazást, és fedezd fel Vigo városát offline, amikor csak akarod. Járd végig a(z) A Casco Vello, a Colexiata és az A Pedra gyalogos útvonalat egy helyi idegenvezetővel a füledben.
Tudj meg többet a Viavoyról →Vigót a franciák tartották megszállva, és még mindig falakkal körülzárt kisváros volt. 1809. március 28-án a vigóiak a Porta da Gamboánál megrohamozták a falgyűrűt, és sokan azok közül, akik az első sorban haladtak, O Berbésből jött tengerészemberek voltak.
Azt mesélik, hogy egy Carolo nevű öreg tengerész holtan esett össze, miközben baltacsapásokkal próbálta betörni a kaput, és Bernardo González del Valle katonatiszt, akit ourensei szülőplébániája után Cachamuíñának neveztek, volt az, akinek sikerült áttörnie rajta. Aznap a franciák megadták magukat.
Vigo volt Spanyolország első városa, amely megszabadult a megszállótól, bár Galíciának egészen az év júniusáig kellett bevégeznie a munkát, a Ponte Sampaiónál vívott csatában, a ria kapujában.
1809 azonban hatalmas sebet is ejtett a város örökségén: ugyanabban az évben felrobbant egy lőporraktár a Castro közelében, és a levegőbe repítette a város régi gótikus templomát. A ma látható társszékesegyházat, amely neoklasszikus és szinte erődszerűen zömök, később, 1816 és 1838 között emelték.
Minden március végén a Casco Vello 1809-be öltözik a Festa da Reconquista idején, korabeli piaccal, a roham felidézéseivel és egy egész hétvégén át zsúfolt utcákkal. Galícia egyik olyan történelmi ünnepe, amelyen a legtöbben vesznek részt.
A társszékesegyháztól lefelé haladva érsz A Pedrába, a negyed népi lelkéhez: a régi, megszokott piac és a kőasztalok sora, ahol az ostreirák, az osztrigaárus asszonyok több mint egy évszázada árulják az osztrigát a szabad ég alatt, egy olyan mesterségben, amely anyáról lányra száll.
Figyeld a talajt, miközben lefelé mész: milliónyi lépéstől kopott és csiszolt kő, lejtőkkel és lépcsőkkel. Itt zajlott évszázadokon át fel és le a kikötő nyüzsgése, a fejükön halaskosarakat cipelő asszonyokkal. Ez a lejtő a köldökzsinór a ria és a város között.
A végén pedig, közvetlenül a víz mellett, O Berbés: kőárkádok, amelyek alatt hálót foltoztak és fűzfavesszőből varsát fontak, egy olyan kikötő körül, amelyről a XII. század óta vannak írásos források. Nem is olyan régen a víz még szinte az ajtóig ért.
Ebből a maroknyi szerény házból született a világ egyik nagy kikötője, és a lökést kívülről kapta: a katalán halsózóktól, akik a XVIII. századtól gyárakat állítottak itt fel a szardínia besózására, és akiket a konzervgyárak követtek, amelyek megtöltötték Vigót konzervdobozokkal, hajógyárakkal és hajótulajdonosokkal.
Az osztrigák utcája és a régi, megszokott piac. A tucatot ott helyben, egyetlen késmozdulattal bontják fel, citrommal, és állva eszed. Vasárnaponként bolhapiac.
Kőárkádok a régi San Julián-kikötő körül, amelyről a XII. század óta vannak írásos források. Itt foltozták a hálókat és fonták a varsákat.
A külső útvonal alig több mint egy óra, és nagyjából kettő, ha bemész a társszékesegyházba, és megállsz osztrigát enni A Pedrában. Kicsi és nagyon meredek negyed: lépcsőkön ereszkedik le a központtól a vízig, ezért a legjobb fentről lefelé bejárni, a Porta do Solnál kezdve.
Mert 1809. március 28-án a vigóiak fellázadtak, és a Porta da Gamboánál megrohamozták a falakat, a franciák pedig még aznap megadták magukat. Sokan azok közül, akik az első sorban haladtak, a Berbés tengerészemberei voltak. Galícia azonban csak júniusban szabadult fel teljesen, a Ponte Sampaiónál vívott csatában.
1809-ben a levegőbe repült, amikor a franciák elleni háború alatt felrobbant egy lőporraktár a Castro közelében. Gótikus templom volt, és teljesen elpusztult. A ma látható társszékesegyházat, amely neoklasszikus és letisztult vonalú, később, 1816 és 1838 között emelték, Melchor de Prado y Mariño tervei szerint.
Mert mielőtt társszékesegyház lett, évszázadokon át kollégiumi templom (colegiata) volt: egy fontos templom, amely bár nem volt püspöki székhely, saját kanonoki káptalannal rendelkezett, amely irányította, és naponta énekelte benne a zsolozsmát. A rang olyan mélyen beivódott a helyi beszédbe, hogy a becenév túlélte az 1959-es előléptetést, amikor az egyházmegye neve Tui-Vigo lett.
Az 1809-es felszabadulás évenkénti megemlékezése, március végén. A Casco Vello egy egész hétvégére korabeli ruhába öltözik, XIX. századi piaccal, a falak elleni roham felidézéseivel és több ezer beöltözött emberrel. Galícia egyik olyan történelmi ünnepe, amelyen a legtöbben vesznek részt, és teljesen megváltoztatja a negyed meglátogatását.
Nem. A negyed évtizedeken át hanyatlott, de évek óta teljes felújítás alatt áll, és ma a város egyik legélénkebb része, kis üzletekkel, művészműtermekkel és mindenütt utcai művészettel. Az óvintézkedések ugyanazok, mint bármely városi óvárosban.
Kétségtelenül A Pedra: az utca, ahol az ostreirák több mint egy évszázada bontják az osztrigát kőasztalokon, a szabad ég alatt. Utána O Berbés árkádjai, amelyek látható nyomai annak a XII. század óta írásban említett halászkikötőnek, amelyből az egész város született.
Töltsd le a Viavoyt, és járd be Vigo városát offline, amikor csak akarod.

Olvass tovább



