Nagy, józan és tömör gránithomlokzat két toronnyal és díszlépcsővel. Ez Vigo főtemploma, amelyet itt mindenki egyszerűen A Colexiatának hív, és a köve a pusztulás és az újjászületés történetét őrzi: a régi gótikus templom 1809-ben a levegőbe repült.
Egy lőporraktár, és minden kezdődik elölről
A robbanás a franciák elleni háború idején történt, amikor a Castro közelében felrobbant egy lőporraktár, és magával ragadta a korábbi gótikus templomot. Egyike azoknak az örökségi veszteségeknek, amelyeket a háború egész Spanyolországban maga után hagyott, és amelyekről szinte soha nem esik szó.
Amit ma látsz, 1816 és 1838 között épült, Melchor de Prado y Mariño műve: neoklasszikus, tiszta vonalú, szinte erődként masszív. A galíciai gránit és a neoklasszicizmus formai visszafogottsága különösen jól megférnek egymással.
Odabent dongaboltozatok alatti főhajó, robusztus dór oszlopok, a főoltár az oldalkápolnáival, Padrós finom mozaikjai, sőt egy különös napóra is vár.
Társaskáptalani templom, társszékesegyház és a Cristo de la Victoria
A népi névnek történelmi magyarázata van. Mielőtt társszékesegyház lett volna, évszázadokon át társaskáptalani templom volt: fontos templom, amely bár nem volt püspöki székhely, saját kanonoki káptalannal rendelkezett, amely irányította, és naponta énekelte a zsolozsmát, mint a nagy székesegyházakban. Ez a rang olyan mélyen beivódott, hogy a becenév túlélte a besorolás változását.
Az előléptetés 1959-ben jött el, amikor a régi tui egyházmegye neve Tui-Vigóra változott. Mivel Vigo már a legnagyobb és legnépesebb város volt, azt akarták, hogy püspöki székhelye is legyen, így a Santa Maríát társszékesegyházzá emelték. A püspök fő széke azonban továbbra is Tuiban van.
Ám ami igazán a város szeretetét gyűjti magába, az a Cristo de la Victoria, Vigo védőszentje és a vigóiak legjobban szeretett szobra. A kápolnája kötelező megálló mindenkinek, aki belép ide.
Augusztus első vasárnapján viszik ki, és azon a napon a város átalakul: hatalmas körmenet, emberek ezrei kísérik végig az utcákon, és rengetegen fogadalmat teljesítenek, egyesek mezítláb is. Ezek Vigo nagy ünnepei.
Kihagyhatatlan
A gótikus templom 1809-ben a levegőbe repült
A Castro közelében felrobbant egy lőporraktár a franciák elleni háború idején.
Neoklasszikus, 1816-1838
Melchor de Prado y Mariño műve: gránit, tiszta vonalak és erődszerű hatás.
Mindenki A Colexiatának hívja
Évszázadokon át társaskáptalani templom volt saját kanonoki káptalannal, és a név megmaradt.
A Cristo de la Victoria
Vigo védőszentje. Augusztus első vasárnapján hatalmas körmenetben viszik ki.
Hogyan illeszkedik a vigói látogatásodba
A Casco Vellóban áll, néhány percre a Praza da Constitucióntól, az A Pedra és a kikötő felé vezető természetes útvonalon.
A belső tér megtekintése körülbelül harminc perc. Mivel működő templom, a látogatási idő az istentiszteletekhez igazodik: érdemes előre ellenőrizni.
Ez az óváros legfontosabb belső megállója. Utána az útvonal hátralévő része – O Berbés, az osztrigás asszonyok, a kikötő – szabad ég alatt van, és lejtmenetben halad.
Gyakori kérdések
Mikor viszik ki a Cristo de la Victoriát?
Augusztus első vasárnapján, és azon a napon Vigo átalakul. Hatalmas tömeget vonzó körmenetben viszik végig, emberek ezrei kísérik az utcákon, és nagyon sokan fogadalmat teljesítenek, egyesek még mezítláb is. Ez a város nagy ünnepe, amely igazán felforgatja az egészet. Ha éppen azon a vasárnapon itt vagy, olyan Vigót látsz, amely nem szerepel a képeslapokon: a hit és a felszínre törő érzelmek Vigóját.
Mióta „társszékesegyház”, és nem csupán templom?
Ezerkilencszázötvenkilenc óta. Abban az évben a régi tui egyházmegye neve Tui-Vigóra változott: mivel Vigo már a legnagyobb és legnépesebb város volt, azt akarták, hogy saját püspöki széke is legyen, és a Santa Maríát társszékesegyházzá emelték. A püspök fő széke viszont továbbra is a kicsi, ezeréves Tuiban volt és van, a Miño folyón felfelé. A lendületes nagyváros és a régi püspöki város, egyetlen egyházmegyében egyesítve.
És miért hívjátok úgy, hogy „A Colexiata”?
Mert mielőtt társszékesegyház lett, évszázadokon át társaskáptalani templom volt: fontos templom, amely bár nem volt püspöki székhely, saját kanonoki káptalannal rendelkezett, amely irányította, és naponta énekelte benne a zsolozsmát, akárcsak a nagy székesegyházakban. Ez a társaskáptalani rang olyan mélyen beivódott a város nyelvébe, hogy a név örökre rajta maradt, akármennyit változtak is a hivatalos címek az évszázadok során.
