Plaza Mayor de Salamanca
Árkádjai alatt sorakoznak a város történelmi kávéházai, és a belőle kiinduló utcákban összpontosul a vendéglátóhelyek jó része. Ez a kézenfekvő kiindulópont, bár a környező részeken jobbak az árak, és kisebb a turistanyomás.

A tartomány a világ egyik legjobb sonkáját állítja elő, a városnak pedig van egy ünnepe, amely szó szerint abból áll, hogy kimennek a szabadba egy pitét megenni. Mit kérj, hol és melyik napon.
🎧 A(z) A Plaza Mayor, a Clerecía és a Las Conchas útvonalonSalamancának van egy előnye, amelyet sok kasztíliai város szeretne magának: a tartománya guijuelói ibériai sonkát állít elő, a világ egyik legjobb sonkáját, és a dehesa, amely ezt lehetővé teszi, félórányira kezdődik az óvárostól. Ehhez jön egy kiadós téli konyha és egy hagyomány, amely egyetlen más városnak sincs meg: egy ünnep, amelynek egyetlen tartalma, hogy kimennek a szabadba enni.
És miért számít a dehesa.
Guijuelo kevesebb mint egy órára van Salamancától, és az ibériai sonka egyik legismertebb eredetmegjelölése. Ezt a terméket nem csupán a sertés fajtája teszi azzá, ami, hanem a rendszer: a dehesa, a magyaltölgyek és paratölgyek ritkás erdeje, ahol az állat a montanera idején makkon táplálkozik.
Ez a montanera októbertől márciusig tart, és ilyenkor a szabadon tartott sertés makkot és füvet eszik, és hízik. Az ekkor felhalmozott zsír az, amely átszövi az izmot, és amely a sonkának az állagát és az ízét adja. Egy makkon hizlalt ibériai sonka szó szerint az erdő terméke.
Utána jön az érlelés, amelynek Guijuelóban kedvez az éghajlat: jelentős tengerszint feletti magasság, nagyon hideg telek és száraz nyarak, ideális feltételek a lassú szárításhoz. Egy makkon hizlalt sertés sonkája három évet vagy még többet is eltölthet a pincében.
Salamancában tavernákban és szaküzletekben eszik, késsel szeletelve, és érdemes rákérdezni a kategóriára ahelyett, hogy egyszerűen sonkát kérnél: valódi különbség van a cebo, a cebo de campo és a bellota között, és ez az árban is megmutatkozik.
Árkádjai alatt sorakoznak a város történelmi kávéházai, és a belőle kiinduló utcákban összpontosul a vendéglátóhelyek jó része. Ez a kézenfekvő kiindulópont, bár a környező részeken jobbak az árak, és kisebb a turistanyomás.

A tengely, amely a teret az egyetemi együttessel köti össze, mindkét oldalán üzletekkel és vendéglátóhelyekkel. Nagyon forgalmas, és az árak is ehhez igazodnak: ha jól akarsz enni, érdemes befordulni a mellékutcákba, ahová a helyi és az egyetemista vendégkör jár.
Töltsd le az alkalmazást, és fedezd fel Salamanca városát offline, amikor csak akarod. Járd végig a(z) A Plaza Mayor, a Clerecía és a Las Conchas gyalogos útvonalat egy helyi idegenvezetővel a füledben.
Tudj meg többet a Viavoyról →A hornazo sűrű tésztájú pite, pácolt sertéskarajjal, chorizóval, sonkával és főtt tojással töltve, amelyet egészben sütnek meg, és szeletekre vágnak. Egész évben eszik, de saját napja van, és egy olyan történet áll mögötte, amelyet érdemes elmesélni.
A Lunes de Aguast a húsvéthétfő utáni hétfőn ünneplik, és eredete a XVI. századig nyúlik vissza. A nagyböjt idején a hatóságok kiutasították a prostituáltakat a városból, és átköltöztették őket a Tormes túlpartjára, hogy ezekben a hetekben biztosítsák a diákok elmélyülését.
A húsvéthétfő utáni hétfőn csónakokon keltek át a folyón visszafelé, egy pap kíséretében, akit Padre Putasnak (a kurvák atyjának) hívtak, a diákok pedig étellel és borral mentek eléjük a túlpartra. Ebből a mulatságból született az ünnep, amely ma abból áll, hogy kimennek a szabadba vagy a folyópartra hornazót enni.
Az eredete annyira kevéssé ünnepélyes, hogy sokáig megszépítve mesélték, de dokumentálva van. Ma valószínűleg ez a város legnépesebb ünnepe, és hatalmas közös uzsonnaként zajlik a Tormes partján.
A chanfaina a ház egytálétele: rizs bárányaprólékkal, chorizóval és fűszerekkel, hosszan főzve, és vitán felül kiadós. Maradékhasznosító konyha, télre és hosszú asztalok mellé való, és az óváros hagyományos tavernáiban található meg.
A sült bárány és a sült malac szintén a repertoár része, ugyanazzal a kasztíliai fatüzeléses kemencés technikával, amelyet az egész fennsíkon használnak, és ott vannak a Morucha, a tartomány őshonos fajtájának húsai is, amelynek saját földrajzi jelzése van.
Desszertnek chochos – cukorban pirított mandula – és bollo maimón, gyűrű alakú piskóta, amelyet esküvőkre sütöttek. Inni pedig a tartomány két kis eredetmegjelölésének borait: a Sierra de Salamancát, a rufete szőlőfajtával, és az Arribest, a portugál határon.
A környékekről: a Plaza Mayoron és a Rúa Mayoron összpontosul a turizmus, és az árak is ehhez igazodnak. Ha jól akarsz enni, érdemes befordulni az óváros mellékutcáiba és a Van Dyck környékére, már a történelmi belvároson kívül, mert oda jár a város népe ibériai sonkát és parázson sült húst enni.
A belváros egyik legkellemesebb terasszal teli tere, öt percre a Plaza Mayortól, és jóval kisebb forgalommal. Jó hely egy pihenőre a nemesi Salamancán átvezető útvonal közben, és az árak észszerűbbek, mint a fő tengelyen.
A Lunes de Aguas színtere: az ünnepet a folyóparton tartják, a híd túloldalán, ahová a húsvéthétfő utáni hétfőn az egész város kimegy hornazót enni. Az év többi részében a part sétálóhely, és futók járnak rajta.
Sűrű tésztájú pite, pácolt sertéskarajjal, chorizóval, sonkával és főtt tojással töltve, amelyet egészben sütnek meg, és szeletekre vágnak. Salamancában egész évben eszik, de saját napja is van, a Lunes de Aguas, amikor az egész város kimegy a szabadba vagy a Tormes partjára, hogy megegye.
A húsvéthétfő utáni hétfőn, így a dátum évről évre változik. Valószínűleg Salamanca legnépesebb ünnepe, és abból áll, hogy kimennek a szabadba vagy a folyópartra hornazót enni. Hatalmas közös uzsonnaként zajlik, és ezen túl nincs hivatalos programja.
Dokumentálva van, és kevéssé ünnepélyes. A XVI. században a hatóságok a nagyböjt idejére kiutasították a prostituáltakat a városból, és a Tormes túlpartjára költöztették őket, hogy biztosítsák a diákok elmélyülését. A húsvéthétfő utáni hétfőn egy pap kíséretében csónakon tértek vissza, a diákok pedig étellel és borral mentek eléjük.
Két tényező miatt: a dehesa és az éghajlat. A sertés a montanera idején, októbertől márciusig, szabadon makkon táplálkozik, és ez a zsír átszövi az izmot. Utána Guijuelo tengerszint feletti magassága, a nagyon hideg telekkel és a száraz nyarakkal, lassú érlelést tesz lehetővé, amely a makkon hizlalt sertések sonkájánál a három évet is meghaladhatja.
A város hagyományos egytálétele: rizs bárányaprólékkal, chorizóval és fűszerekkel, hosszan főzve, és meglehetősen kiadós. Maradékhasznosító és téli konyha, és az óváros hagyományos tavernáiban található meg. Nem könnyű étel, és nem is akar az lenni.
A Plaza Mayoron és a Rúa Mayoron összpontosul a turizmus, és az árak is ehhez igazodnak. Ha jobban és olcsóbban akarsz enni, érdemes befordulni az óváros mellékutcáiba, ahová az egyetemista vendégkör jár, és a Van Dyck környékére, már a történelmi belvároson kívül, ahol a város népe ibériai sonkát és parázson sült húst eszik.
Töltsd le a Viavoyt, és járd be Salamanca városát offline, amikor csak akarod.
