Kőből és csempéből álló homlokzat két nagy, kék kerámiatáblával, amelyek a falra akasztott prédikációknak tűnnek. Mögötte Sevilla leglenyűgözőbb és legkényelmetlenebb temploma áll: egy XVII. századi épület, amelyet arra emeltek, hogy a barokk teljes erejével emlékeztesse a látogatót: meg fog halni. Miguel de Mañara építtette, egy nemes, aki gyökeresen megváltoztatta az életét, és ma is az működik benne, ami volt: szegény idősek otthona, amelyet ugyanaz a testvérület tart fenn, három és fél évszázaddal később.
Miguel de Mañara és egy testvérület, amely a halottakat temeti
A Hermandad de la Santa Caridad a XV. század óta létezett, konkrét és meglehetősen hálátlan feladattal: összeszedni a folyóba fulladtak és a kivégzettek holttestét, és eltemetni őket. Senki más nem tette. Amikor Mañara 1662-ben, megözvegyülése után belépett, újraalapította, vagyonával támogatta, és szegény elesetteknek szóló kórházzal egészítette ki.
A legenda szerint azután tért meg, hogy látta a saját temetését elvonulni az utcán. Az iratok józanabbak: egy gazdag, világias férfi, aki harmincnégy évesen elvesztette a feleségét, és élete hátralévő részét a betegeknek szentelte. Sírfeliratát, amelyet a templom bejáratánál olvashatsz, maga írta, és az áll benne, hogy ott nyugszanak a világ valaha élt legrosszabb emberének csontjai.
Az épület részben a Reales Atarazanasra, a királyi hajógyárra épült, a középkori dokkokra, amelyeket X. Alfonz építtetett a folyó mellett. Azok a gótikus csarnokok ma is ott vannak a szomszédban, az utca szintje alatt, és Sevilla egy újabb rejtett helyét jelentik, amelyet csak most kezdenek helyreállítani.
A spanyol barokk legkeményebb programja
A San Jorge-templomot cselekménnyel bíró útvonalnak tervezték. A bejárat felőli végén Juan de Valdés Leal két vászna: az In ictu oculi, amelyen a Halál egyetlen fújással eloltja az élet gyertyáját, miközben koronákra és püspöksüvegekre tapos, és a Finis gloriae mundi, amelyen egy püspök és egy lovag rothad a koporsójában. Azt mesélik, Murillo erről az utóbbiról azt mondta, be kell fogni az orrunkat, ha nézzük.
Aztán, az oltár felé haladva, a hangnem teljesen megváltozik: Murillo nagy vásznai az irgalmasság cselekedeteiről (a sziklából vizet fakasztó Mózes, valamint a kenyér és a halak megszaporítása) ma is a helyükön vannak, hatalmasan, fényesen, pontosan ott, ahová a festő helyezte őket. A sorrend szándékos: előbb a halál, aztán a szeretet mint egyetlen kiút.
A főoltáron a Pedro Roldán faragta Sírbatétel-retabulum teszi teljessé a gondolatot. Ezt az együttest a barokk egységként megtervezett ikonográfiai programjának legjobban megőrzött példájának nevezték, és az ok egyszerű: soha nem szedték szét.
Kihagyhatatlan
In ictu oculi
A Halál koronákra és püspöksüvegekre taposva eloltja az élet gyertyáját. Valdés Leal, minden finomkodás nélkül.
A Murillók a helyükön
Két hatalmas vászon az irgalmasság cselekedeteiről, pontosan ott, ahová a festő akasztotta őket.
Mañara sírfelirata
Maga írta: itt nyugszanak a világ valaha élt legrosszabb emberének csontjai.
X. Alfonz hajógyára
A középkori dokkok, amelyekre a kórház épült, ma is ott vannak a szomszédban, az utca alatt.
Hogyan illeszkedik a sevillai látogatásodba
A Calle Tempradón áll, az El Arenal negyedben, öt percre a Torre del Orótól és háromra a Real Maestranza bikaviadal-arénájától. Ez a környék belső látogatásra szánt helye, és a belváros legalábecsültebbje: sokan elmennek előtte a folyó felé, és nem tudják, mi van benne.
Ha érdekelt Valdés Leal, a természetes kiegészítés a Hospital de los Venerables Santa Cruzban, ahol ő festette a boltozatokat. A két barokk kórház egy napon megnézve jobban elmagyarázza a sevillai XVII. századot, mint bármely múzeum.
Számolj negyvenöt perccel. És tartsd észben, hogy a testvérület ma is működik: a belső udvar az itt fenntartott idősotthonra néz, ezért egyes részek zárva vannak, és érdemes halkabban beszélni. Ez nem múzeum, hanem működő ház.
Gyakori kérdések
Igaz, hogy Mañara ihlette a Don Juan-mítoszt?
Így mesélik, és itt szinte biztosra vesszük, bár a történelem egy kicsit csal. A csábító alakja már járta a színházakat, mielőtt Mañara híres lett volna, így nem lehetett ő az első Don Juan. De a legendája, a nőcsábász és kicsapongó nemesé, aki egyik pillanatról a másikra megtér, olyan jól illett hozzá, hogy az emberek egyetlen alakká olvasztották össze őket, és évszázadokkal később Zorrilla ebből a légkörből merített a Tenoriójához. Egy valódi bűnös, aki arcát kölcsönzi egy kitalált bűnösnek.
Létezik még ma is az a testvérület?
Igen, és engem ez hat meg a legjobban: a Hermandad de la Santa Caridad nem maradt a könyvek lapjain. Több mint három és fél évszázaddal Mañara után is él, és ma is azt teszi, amit ő akart: gondoskodik azokról, akikről senki sem gondoskodik. Ma itt bent idősotthont tart fenn nincstelen öregek számára. Vagyis azok mögött a halálról szóló megrendítő képek mögött ma is emberek ápolnak más embereket. Mañara műve nem múzeum: ma is működik.
