Sevilla második legnagyobb temploma a székesegyház után, és a város legrégebbi, folyamatosan használt istentiszteleti helye: itt már 829 óta mecset állt. Okkersárga és vörös kőhomlokzata lángol a délutáni napfényben egy tér fölött, amely aperitifidőben a belváros egyik legélénkebb tere. A legtöbb látogató mégsem megy be, mert nem tudja, hogy a belépő benne van a székesegyház jegyében, amely már ott lapul a zsebében.
Ezerkétszáz év ugyanazon a helyen
829-ben II. Abd ar-Rahmán emír itt emeltette a város főmecsetét, amelyet Ibn Adabbas mecseteként ismertek. Több mint három évszázadon át ez volt Isbiliya nagy temploma, egészen addig, amíg a XII. század végén az almohádok délebbre egy új, hatalmas mecsetet nem építettek, azt, amelyből később a székesegyház és a Giralda született.
Az 1248-as hódítás után az épület templommá vált, és az is maradt egészen a XVII. század végéig, amikor romos állapotban úgy döntöttek, hogy lebontják, és felépítik a mai barokk templomot. A munkálatok 1674 és 1712 között húzódtak, és természetesen Leonardo de Figueroa is részt vett bennük.
De nem bontottak le mindent. A IX. századi épületből megmaradt a minaret alapja, amely beépült a mai toronyba, és a rituális mosakodásra szolgáló udvar egy része, amely ma narancsfás udvar. Ezek a Sevillában fennmaradt legrégebbi iszlám építészeti emlékek, még a Giraldánál is három és fél évszázaddal régebbiek.
Mit láss bent és az udvarban
A belső tér teljes pompájú barokk: három rendkívül széles hajó, egy hatalmas, az utolsó centiméterig aranyozott főoltár, és oldaloltárok, amelyek túláradó díszítésben versengenek egymással. Pontosan a székesegyház gótikus visszafogottságának ellentéte, és ha ugyanazon a napon látod mindkettőt, két évszázadnyi városi történelem válik érthetővé.
Amit meg kell keresned, az Juan Martínez Montañés Cristo de la Pasión szobra, amelyet 1619 körül faragott. A spanyol szakrális szobrászat egyik csúcsának tartják: egy lépő Krisztus, a fájdalmas derű olyan kifejezésével, hogy alkotóját így nevezték el: „a fa istene”. Nagycsütörtökön körmenetben vonul ki.
Ne menj el anélkül, hogy kimennél az oldalt nyíló narancsfás udvarba. Ott látod a mecset maradványait: íveket, újrahasznosított oszloptörzseket és a minaret indítását. Csendes, szinte üres hely, harminc másodpercre a belváros egyik legzajosabb terétől.
Kihagyhatatlan
A 829-es mecset
Sevilla legrégebbi, folyamatosan használt istentiszteleti helye, három és fél évszázaddal régebbi a Giraldánál.
A minaret a toronyban
A IX. századi minaret alapja ma is ott van, beépítve a barokk harangtoronyba.
A Cristo de la Pasión
Martínez Montañés, 1619 körül. Ez szerezte alkotójának „a fa istene” becenevet.
A belépő benne van a székesegyházéban
Már kifizetted. Ez Sevilla legjobban kihasználható jegye, és szinte senki sem használja ki.
Hogyan illeszkedik a sevillai látogatásodba
A belépő benne van a székesegyház kombinált jegyében, így ha már megvetted, ide bejutni semmibe sem kerül. Sokan nem tudják, és kihagyják, pedig valószínűleg ez a lehető legjobb módja annak, hogy kihasználd ezt a jegyet.
A Plaza del Salvadoron áll, öt percre a Calle Sierpestől, a városházától és a Palacio de la Condesa de Lebrijától, és tízre a Las Setastól. A tér, ahol áll, ráadásul az egyik klasszikus hely arra, hogy napnyugtakor állva megigyál egy sört: az emberek egyenesen a templom lépcsőire ülnek le.
A nyitvatartás az istentiszteletekhez igazodik, délben és a szertartások idején zárva van. És egy tanács a fényről: a homlokzat úgy néz, hogy késő délután a kő szó szerint vörösre vált. Megéri erre az órára időzíteni a látogatást.
Gyakori kérdések
Miért nem maradt a város nagymecsete?
Mert nagyobb vetélytárs akadt. A XII. század végén az almohádok egy új, hatalmas mecsetet emeltek kicsit délebbre, azt, amelyből később a székesegyház és a Giralda lett, és ez a régi templom egy csapásra elvesztette a pénteki nagymecset szerepét. Sevilla története arról is szól, ki épít magasabbra, mint az elődje.
