Egy nagyon hosszú, fehér és homoksárga fal, amely lassan ível a folyó mentén, sárga árkádos erkélysorral az ég előtt. A Maestranza az egyik legrégebbi bikaviadal-aréna, és a bikaviadalok világában a legnagyobb tiszteletnek örvendő, egyben Sevilla egyik legszebb épülete is, akár tetszik, ami bent történik, akár nem. Naponta látogatható, múzeummal együtt, és a története fél várost megmagyaráz: a lovas nemességet, a Feriát, a Puerta del Príncipét és egy szabálytalan formát, amely nem hiba, hanem életrajz.
Százharminc év építkezés
1749-ben kezdte építeni a Real Maestranza de Caballería, egy 1670 körül alapított nemesi testület, amelynek tagjai azért gyűltek össze, hogy a lovaglásban és a fegyverforgatásban gyakorolják magukat. Amikor ezeknek a lovasgyakorlatoknak megszűnt a katonai értelme, a testület a bikaviadalok felé fordult, és ebből született az aréna.
Az építkezés 1881-ig tartott: százharminckét év, több építésznemzedék és semmi sietség. Ez az oka annak, hogy a küzdőtér nem tökéletes kör, hanem enyhén szabálytalan ovális. Senki sem tévedett; egyszerűen, amikor a gyűrű bezárult, aki elkezdte, már egy évszázada halott volt.
Nagyjából tizenegyezer-ötszáz ember fér el benne. A helyek a napos és az árnyékos oldal között oszlanak meg, és a legkeresettebb rész a Palco del Príncipe, a királyi páholy erkélysora, az egyetlen árkádos, amelyet történelmileg a királyi háznak tartottak fenn. Alatta van az a kapu, amelyről egy torreádor legnagyobb vágya a nevét kapta.
A Puerta del Príncipe, és amit a látogatáson látsz
A Puerta del Príncipén csak egyféleképpen lehet kimenni: vállon. Amikor egy matador kivételes délutánt produkál, a közönség ünnepli, és vállukon viszik ki ezen a kapun. Sevillában ez a megtiszteltetés többet nyom a latban, mint bármely más arénában, mert a helyi közönség a kegyetlenségig szigorú hírében áll: itt keveset tapsolnak, és hozzáértéssel fütyülnek.
A látogatás végigvezet a küzdőtéren, a palánk mögötti folyosón, a karámokon, a kápolnán, ahol a torreádorok imádkoznak, mielőtt kilépnek, és a gyengélkedőn, amely annak idején nyilvánvaló okokból Spanyolország egyik legjobban felszerelt gyengélkedője volt. A múzeum plakátokat, díszruhákat, történelmi bikák fejét és bikaviadal-témájú festménygyűjteményt őriz.
Figyeld a talajt: az albero sárga föld, amelyet Alcalá de Guadaírából hoznak, ugyanaz, amelyen a Feria idején és a nagyheti körmeneteken jársz. A sevillai fotók jellegzetes színe szó szerint a szomszédos város földje.
Kihagyhatatlan
A küzdőtér, amely nem kerek
Százharminckét év építkezés szabálytalan oválist hagyott maga után. Ez történelem, nem hiba.
A Puerta del Príncipe
Csak vállon lehet kimenni rajta, és csak egy emlékezetes délután után. A mesterség legnagyobb vágya.
Az alcalái albero
A küzdőtér sárga földje ugyanaz, mint a Feriáé és a körmeneteké. Ez a szín egy egész város.
A kápolna és a gyengélkedő
Az a két megálló, amely minden másnál jobban megmutatja, miből áll valójában a mesterség.
Hogyan illeszkedik a sevillai látogatásodba
A Paseo Alcalde Marqués del Contaderón áll, száz méterre a Teatro de la Maestranzától és három percre a Torre del Orótól. A körülötte fekvő El Arenal negyed belőle él: a Calle Adriano és környéke a belváros néhány legrégebbi kocsmáját sűríti össze.
Az idegenvezetéses látogatás nagyjából negyven percig tart, és több nyelven is elérhető. Fontos figyelmeztetés: a bikaviadalok napjain délután megszakad a látogatás, a Feria de Abril, az áprilisi vásár idején pedig az aréna nem látogatható. Ha ezekben az időpontokban utazol, indulás előtt nézd meg a naptárt.
Még ha nem is akarsz bemenni, kívülről körbejárni is megéri. A folyóra néző szakasz a meszelt fallal és a narancsfákkal a belváros egyik legkellemesebb sétája, és onnan egyenesen a II. Izabella-hídhoz és Trianába jutsz.
Gyakori kérdések
Mi is pontosan a Real Maestranza de Caballería?
Nem bikaviadal-klub, bár övé az aréna: lovas nemesek testülete, amely 1670 körül született. Eredetileg azok a lovagok azért gyűltek össze, hogy gyakorolják a ló és a fegyverek kezelését, félig sportként, félig háborús felkészülésként, tornákkal és lovasgyakorlatokkal. Idővel, amikor ezekre a készségekre már nem volt szükség a csatatéren, szenvedélyüket az ünnepre fordították, és felépítették ezt az arénát. És ma is léteznek: az aréna ma is az övék.
Mikor telik meg igazán ez az aréna?
Tavasszal, az áprilisi vásár, a Feria de Abril idején. Azokon a napokon éli a Maestranza a legnagyobb délutánjait, az év legjobban várt műsoraival és olyan torreádorokkal, akik itt egy egész szezon hírnevét teszik kockára. Egy matador számára az, hogy a Feria idején Sevillában diadalt arasson, szinte a legtöbb, amire vágyhat; az itteni közönség hozzáértő, igényes, és semmit sem ad ingyen. Az év többi részében az aréna szinte csendben pihen, de áprilisban az egész negyednek homok-, szivar- és izgalomszaga van.
