Amit látsz, az egy óriás darabja, amely sosem jött létre. A XVI. század végén Valladolid, amely korábban az udvar szokásos székhelye volt, a kereszténység legnagyobb székesegyházát akarta. Juan de Herrera tervezte, az El Escorial építésze. És ma alig negyven százaléka épült fel.
A félbemaradt székesegyház
1582 körül Herrera józan vonalú, kolosszális templomot tervezett, abban a csupasz stílusban, amelyet herrerai stílusnak neveznek, és amely évtizedekig meghatározta a hivatalos spanyol építészetet. II. Fülöp 1595-ben emelte székesegyházi rangra.
Ám 1606-ban az udvar végleg Madridba költözött, a pénz elpárolgott, és az építkezés leállt. Ami áll, az a tervnek csak egy töredéke, és ezért kelti a valladolidi székesegyház mindig a félbeszakított épület érzését.
II. Fülöp egyszerű okból karolta fel ezt a várost: itt született, 1527-ben, a Palacio de Pimentelben. Bár később Madridba vitte a fővárost, és fél életét az El Escorialban töltötte, szülővárosára méltó nyomot akart hagyni.
A díszesebb homlokzatot, amely fent látható, a XVIII. században Alberto Churriguera tette hozzá, egy olyan befolyásos építészdinasztia tagja, hogy a nevét egy egész stílus viseli: a churrigueresco, a spanyol barokk legzsúfoltabb formája.
A torony, amely leomlott
Van egy másik szerencsétlenség is ebben a történetben: a Herrera által tervezett eredeti torony 1841-ben nagy robajjal összeomlott. A ma látható egy későbbi újjáépítés, a XIX. század végétől kezdve, és ezért üt el a többitől.
Odabent várnak Herrera három hajója a nagy boltozatuk alatt, Juan de Juni főoltára —a spanyol reneszánsz egyik nagy szobrászáé— és a kórus a stallumaival és az orgonájával.
A régi gótikus kollégiumi templomban, amely az együtteshez csatlakozik, működik a székesegyházi múzeum, temetkezési kápolnákkal és, ami nagyon sokatmondó, az álmodott székesegyház makettjével: ez az egyetlen mód, hogy fogalmat alkoss arról, milyen léptékű lett volna.
És fel lehet menni a toronyba, ki a kilátóra, az egész várossal a lábad előtt. Ez Valladolid egyik legszebb kilátása.
Kihagyhatatlan
Juan de Herrera tervezte
Az El Escorial építésze, 1582 körül, a kereszténység legnagyobb templomának szánva.
Negyven százalékig készült el
1606-ban az udvar végleg Madridba költözött, a pénz elpárolgott, és az építkezés leállt.
A torony 1841-ben leomlott
Herrera eredeti tornya. A mostani egy későbbi újjáépítés, és elüt a többitől.
II. Fülöp ebben a városban született
1527-ben, és ezért akart neki méltó nyomot hagyni. Később Madridba vitte a fővárost.
Hogyan illeszkedik a valladolidi látogatásodba
Öt percre van a Plaza Mayortól, az Egyetem és a Santa María la Antigua mellett.
A látogatás jó egy óra a múzeummal és a toronnyal. A belépő fizetős, mérsékelt áron; nézd meg a nyitvatartást, mert a szertartásokhoz igazodik.
Érdemes a San Pablo-templommal együtt megnézni, amely éppen azért lenyűgözőbb a székesegyháznál, mert azt befejezték, mégpedig nagy pompával.
Gyakori kérdések
Mi történt a toronnyal?
Olyan tragédia, amely egy várost megjelöl. Az eredeti torony, amelyet Herrera tervezett, 1841-ben nagy robajjal összeomlott, és ez az összeomlás összeszorult szívvel hagyta Valladolidot. Amit ma látsz, az egy későbbi újjáépítés, már a XIX. század végétől kezdve, és ezért kicsit kilóg a többi közül. A csúcsán egy nagy Jézus Szíve-szobor áll, amelyet a múlt század húszas éveiben helyeztek el, és a legmagasabb pontról vigyáz a városra.
Kik voltak a homlokzat Churriguerái?
Építészek és oltárépítők olyan befolyásos dinasztiája, hogy a vezetéknevüket egy egész stílus kapta meg: a „churrigueresco”, a spanyol barokknak az utolsó zugig túldíszített formája, csavart oszlopokkal és kőlombozattal. Alberto, aki itt dolgozott, a család egyik legmértéktartóbb tagja volt; az övé a gyönyörű salamancai Plaza Mayor is. Herrera szigorú csupaszságára egy Churriguera tett egy csipetnyi ünnepet. Két világ egyetlen homlokzaton.
Miért vetette bele magát II. Fülöp ennyire ebbe a városba?
Mert ez volt a bölcsője, se több, se kevesebb. II. Fülöp itt született, Valladolidban, 1527-ben, egy belvárosi palotában, amely ma is áll. Bár később Madridba vitte a fővárost, és élete felét El Escorialban töltötte, ez volt az a város, amely születni látta, és hozzá méltó nyomot akart hagyni benne: a lehető legnagyobb székesegyházat. A sors csúnyán kibabrált vele, és az álom félbemaradt, de a gesztus sokat elárul egy király szeretetéről az iránt a hely iránt, ahol először kinyitotta a szemét.
