Egy aranyló kőből épült, puritán és masszív templom, ahol Burgos védőszentje nyugszik. A története pedig megindító: valójában Adelelmónak hívták, francia szerzetes volt, és azért jött, hogy gondoskodjon a Camino de Santiago útján elcsigázva érkező zarándokokról.
Egy francia szerzetes, akiből burgosi szent lett
Adelelmo loudun-i szerzetes volt, aki a XI. század végén kelt át a Pireneusokon. Azt mesélik, Burgundiai Konstancia királyné, VI. Alfonz felesége hívta ide, hogy gondoskodjon a Burgosba kimerülten érkező zarándokokról.
És ezt is tette: kórházat emelt a városfal mellett, utakat javíttatott, és segítő kezet nyújtott a szegényeknek. Az emberek annyira szerették, hogy amikor 1097-ben meghalt, a szentjükké tették. Ez a népi szentté avatás egyik olyan esete, amely minden hivatalos eljárást megelőzött.
A név a használattal kopott: az embereknek nehezen ment ez az idegen „Adelelmo”, és Adelelmóból Adelmo lett, Adelmóból Elesmes, míg végül Lesmes maradt, rövid és otthonos. Ünnepélyes francia névből olyan név lett, amely egy régi szomszédra emlékeztet.
Konstancia királyné külön említést érdemel: a clunyi szerzetesek egész hullámát hozta magával, és szorgalmazta, hogy Kasztíliában úgy imádkozzanak, mint Rómában, maguk mögött hagyva a régi mozarab rítust. Kora Kasztíliáját kevés nő változtatta meg annyira, mint ő.
Kilencszáz éve érintik a sírt
Még ma is, minden január 30-án, a „las Lesmes” néven ismert ünnepeken a burgosiak sorba állnak, hogy elhaladjanak a sírja mellett, és megérintsék a tenyerükkel. Ez a gesztus kilencszáz éve ismétlődik.
Van egy gyönyörű szokás is: a San Lesmes-zsemlék, kis megáldott zsemlék, amelyeket a lyukukon átfűzött zsinórra fűznek, a plébánia fiataljai árulják, és minden burgosi vesz belőlük azon a napon. A hagyomány szerint Lesmes a legszükségesebből élt, és minden reggel kenyeret osztott a szegényeknek.
A látható templom gótikus, a XIV. századból való: azután épült, hogy I. János király 1383-ban leromboltatta a régi San Juan-remetelakot, amely a városfalhoz tapadva útban volt.
Figyeld meg a stallumokat és azoknak a családoknak a sírjait, amelyek a szent közelében akartak nyugodni, hogy biztosítsák maguknak a védelmét. Ez nem múzeumtemplom: élő, negyedbeli hely, ahol ma is imádkoznak és ünnepelnek.
Kihagyhatatlan
Burgos védőszentje francia volt
Adelelmo, loudun-i szerzetes, a XI. század végén érkezett, hogy a zarándokokról gondoskodjon.
Egy burgundiai királyné hívta ide
Konstancia, VI. Alfonz felesége, aki Kasztíliába hozta a clunyi szerzeteseket és a római rítust.
Adelelmóból Lesmes
A név a használattal addig kopott, míg egy régi szomszéd nevének nem hangzott.
Minden január 30-án megérintik a sírt
A burgosiak kilencszáz éve állnak sorba. És megveszik a megáldott zsemléket.
Hogyan illeszkedik a burgosi látogatásodba
A Plaza de San Juanon áll, a San Juan kolostor és az Arco de San Juan mellett, az óvárosnak azon a végén, ahol a Camino de Santiago belépett a városba.
A látogatás nagyjából húsz-harminc perc. Nézd meg a nyitvatartást: működő plébániatemplom, és a nyitvatartás a szertartásokhoz igazodik.
Innen indul a város tapasútvonala, amely a Casa del Cordón mellett halad lefelé a San Lorenzo el Real-templom és a Calle Sombrerería felé.
Gyakori kérdések
És ki volt az a Konstancia királyné, aki idehívatta?
Kékvérű burgundi nő, aki jobban megváltoztatta Kasztíliát, mint gondolnánk. Magával hozta a clunyi francia szerzetesek egész hullámát, és szorgalmazta, hogy itt úgy imádkozzanak, mint Rómában, maguk mögött hagyva a régi, megszokott mozarab rítust; képzeld el a felzúdulást. Ugyanezzel az elszántsággal hívatta ide Adelelmót. Ráadásul Urraca királyné anyja volt. Enélkül a nő és a francia dolgok iránti vonzalma nélkül Burgosnak ma nem volna védőszentje.
Miért „Lesmes”, ha valójában Adelelmónak hívták?
A nyelv kedves lustasága miatt. Az embereknek nehezükre esett az az idegen hangzású „Adelelmo”, ezért a használat lassan lecsiszolta: Adelelmo, Adelmo, Elesmes… amíg Lesmes nem lett belőle, rövid és otthonos. Ünnepélyes francia névből olyan lett, mintha világéletében a szomszédunk lett volna. És amikor itt azt mondjuk, „las Lesmes”, már eszünkbe sem jut, hogy egy Franciaországból jött, egészen más nevű szerzetes áll mögötte.
És mit csinálnak a Lesmes-ünnepeken, az imádkozáson kívül?
Van egy gyönyörű szokás: Szent Lesmes kiscipói. Megáldott kiscipók, amelyeket a lyukukon átfűzött zsinórra fűznek, a plébánia fiataljai árulják, és azon a napon minden burgosi vesz belőlük. A hagyomány szerint Lesmes szerényen élt, minden reggel kenyeret osztott a szegényeknek, sőt még nevetgélt is velük, hogy felvidítsa őket. Kilencszáz évvel később még mindig az ő kenyerét esszük.
