Hatalmas homokkő épület, magasan régi bevésett betűkkel, az Estación del Norte, az északi pályaudvar mellett. Csaknem egy évszázadon át szivarok millióit sodorták itt kézzel; ma Nemzetközi Kortárs Kulturális Központ filmarchívummal, könyvtárral, kiállítótermekkel és művészműhelyekkel. A legfelső szintjén pedig szabad belépésű tetőterasz-kilátó van, amelyről szinte egyetlen látogató sem tud.
A szivarsodró asszonyok évszázada
Az épület a XX. század elején épült az állam dohánygyáraként, amely monopóliummal rendelkezett, a dohánylevél pedig hajón érkezett Amerikából, főleg a Karib-térségből, az északi kikötőkbe. Itt vették át, osztályozták és sodorták kézzel, szivarról szivarra.
A munkásság túlnyomórészt női volt, és a cigarreras, a szivarsodró asszonyok nemzedékeken át a város azon kevés női tömegeinek egyikét alkották, amelyek stabil bérmunkával rendelkeztek. Ennek a munkán túlmutató következményei voltak: erős szakszervezeti öntudatú közösség voltak, és jelentős társadalmi súllyal bírtak Egia negyedben.
A termelés 2003-ban végleg leállt, és az épület évekig üresen és csendben állt, amíg eldőlt, mi legyen egy ekkora tömbbel. Végül a kultúra győzött, és 2015-ben a mai funkciójával nyílt újra.
Ami benne van, és a tetőterasz
A koncepció inkább nyitott központé, mint múzeumé: van szabadon látogatható médiatár és könyvtár, időszaki kiállítótermek, a Baszk Filmarchívum székhelye, munkaterek a rezidens művészeknek, és pihenőrészek, ahová be lehet menni, és ott lehet maradni anélkül, hogy bármit fogyasztanál vagy fizetnél.
Az épület nagy részének ingyenessége teszi különlegessé. Egy drága városban a Tabakalera fedett közterként működik, ahol eltölthetsz egy esős délutánt, aminek San Sebastiánban nyilvánvaló gyakorlati értéke van.
És ott a tetőterasz. A legfelső szinten szabad belépésű kilátó van, a város egyik legszebb panorámájával: belátod az Urumea völgyét, a városbővítés utcahálózatát, a látóhatárt lezáró hegyeket, a háttérben pedig az öblöt. Szinte senki sem megy fel, mert az utcáról nincs kitáblázva.
Kihagyhatatlan
A tetőterasz-kilátó
Legfelső szint, szabad belépés, és a város egyik legszebb kilátása. Az utcáról nincs kitáblázva.
A szivarsodró asszonyok
Nemzedékeken át túlnyomórészt női munkásság, erős szakszervezeti öntudattal és nagy súllyal a negyedben.
Nagy része ingyenes
Szabadon látogatható médiatár, könyvtár és pihenőrészek. Eltölthetsz itt egy délutánt fizetés és fogyasztás nélkül.
2003-ban bezárt, 2015-ben megnyílt
Tizenkét évig állt üresen, amíg eldőlt, mi legyen az épülettel. Végül a kultúra győzött.
Hogyan illeszkedik a San Sebastián-i látogatásodba
Az Estación del Norte mellett áll, Egia negyed kezdeténél, tíz percre gyalog a belvárostól, az Urumeán átkelve. Ha vonattal érkezel, szó szerint ez az első, ami eléd kerül, amikor kilépsz az állomásról.
Az őt körülvevő Egia munkás- és lakónegyed, nagyon kevés turistával, és néhány percre van tőle a Cristina Enea park, a város legszebbje: évszázados fák, egzotikus fajok és szabadon járkáló pávák, egy egykori herceg magánkertjeiben.
Látogatásnak egy óra elég, ha van kiállítás, és felmész a tetőteraszra. Nagyon jól működik az utazás első vagy utolsó pontjaként, és biztos menedékként, ha elromlik az idő.
Gyakori kérdések
Mikor szűnt meg gyárként működni?
A hatalmas épület a XX. század elején épült, és a mindent megváltoztató dátum 2003: abban az évben végleg leállt, a termelés elköltözött, és az épület üresen, csendben maradt. Néhány évig várakozott, amíg eldőlt, mi legyen egy ekkora tömbbel. Végül a kultúra győzött, és 2015-ben újra megnyitotta kapuit, átalakulva azzá, amin ma jársz. A szivartól a moziig, bőrt sem cserélve.
Honnan jött ennyi dohány?
Nagyon messziről. A dohánylevél hajón érkezett Amerikából, főleg a Karib-térségből, az északi kikötőkbe, onnan pedig az állami gyárakba, mert Spanyolországban az államé volt a dohánymonopólium. Itt a dohánygyári munkásnők átvették, osztályozták és kézzel sodorták, szivarról szivarra. Gondolj bele, hogy minden szivar, amely kikerült e falak közül, átkelt egy óceánon, mielőtt donostiai kezek formát adtak neki.
