Pamplona nagy szalonja: csaknem tizennégyezer négyzetméter, körös-körül árkádokkal, nagy múltú kávéházakkal és egyforma erkélyekkel, a város élete pedig lassan forog a fák alatt. Ez mindenki találkozóhelye, az a hely, ahová az ember mindig visszatér.
Egy vár, amelyből egyetlen kő sem maradt
A név egy királyi várból ered, amely itt állt: a navarrai királyok emeltették a XIV. század elején, később pedig Katolikus Ferdinánd építtette át. Ma egyetlen köve sem maradt.
Évszázadokon át ez a térség volt minden: piac, sétány, kivégzések színhelye és bizony bikaviadal-aréna is. A XIX. század közepéig itt, ezek között a homlokzatok között tartották a bikaviadalokat, mielőtt a nagy aréna megépült.
Ez a bikaviadalos használat magyarázza az erkélyek szabályosságát: páholyként működtek, akárcsak a madridi vagy salamancai Plaza Mayoron. Az építészet egy olyan funkcióra emlékeztet, amely másfél évszázada megszűnt.
Kávéházaiban összeesküdtek, írtak és hajnalig koccintottak; a tér egyik szállodájában szállt meg Hemingway minden júliusban, az 1888-ban nyílt Café Iruña pedig önmagában is intézmény.
A zenepavilon, a zenekar és a parkoló
Középen áll a zenepavilon, kőből, kupolával a tetején. A mostanit 1943-ban avatták fel, egy korábbi fapavilon helyett, amely már darabokra hullott, és ez a tér pontos köldöke.
Itt játszik a La Pamplonesa, az 1919-ben alapított városi zenekar, amely a Sanfermines hivatalos zenéjét adja, és az év többi részében is koncertezik, főleg vasárnaponként, amikor a körülötte álló székeket a negyed idősebb lakói töltik meg.
Egy friss részlet, amely megváltoztatta a teret: évtizedeken át ezt a nagy szalont a felszínen parkoló autók töltötték meg. A kétezres évek elején a parkolót a föld alá vitték, a lakók által erősen vitatott építkezéssel, és a tér újra a gyalogosoké lett.
Ami ma magától értetődőnek tűnik — ez a szabad tér —, valójában friss vívmány. És jó emlékeztető arra, hogy a városok közterülete mindig döntés kérdése, nem természetes állapot.
Kihagyhatatlan
Tizennégyezer négyzetméter
A város nagy szalonja, árkádokkal, nagy múltú kávéházakkal és egyforma erkélyekkel.
Itt egy királyi vár állt
XIV. századi, Katolikus Ferdinánd építtette át. Ma egyetlen köve sem maradt.
És itt futottak a bikák
A XIX. század közepéig, ezek között a homlokzatok között. Ezért ilyen szabályosak az erkélyek.
Parkoló volt
A kétezres évekig autók töltötték meg. A szabad tér friss vívmány.
Hogyan illeszkedik a pamplonai látogatásodba
Az óváros és az Ensanche között fekszik, és ez a város csomópontja: innen indul a Calle Estafeta az óváros felé, a Paseo de Sarasate nyugatra, a bikaviadal-aréna pedig délre.
A megálló húsz perc, vagy sokkal több, ha leülsz egy kávéházba. Itt tart szünetet a város, és érdemes neked is itt tartanod.
Ez a legpraktikusabb kiindulópont bármilyen útvonalhoz: innen a székesegyház tíz percre van, a fellegvár tizenötre, a bikaviadal-aréna pedig ötre.
Gyakori kérdések
Tudtad, hogy nemrég még parkoló volt itt?
Évtizedekig a város nagy szalonja tele volt a felszínen parkoló autókkal. A kétezres évek elején a parkolót a föld alá vitték, a lakók által nagyon vitatott munkálatokkal, és a tér újra a gyalogosoké lett. Amit ma magától értetődőnek tartasz, ez a szabad tér, frissebb, mint gondolnád.
És az a pavilon a tér közepén?
Ez a zenepavilon, kőből, kupolával a tetején. Az, amelyet látsz, 1943-ban avatták fel, egy korábbi fapavilon helyére, amely már darabokra hullott. Itt játszottak a zenekarok, és itt randevúztak a szerelmesek, és ma is ez a tér pontos köldöke.
Szól még ott zene?
Igen, az ünnepek alatt naponta: a városi zenekar, a La Pamplonesa, amelyet 1919-ben alapítottak, adja a Sanfermines hivatalos zenéjét, és ma is ad koncerteket abban a pavilonban. Az év többi részében is szól, főleg vasárnaponként, körülötte a környék idős lakóival teli székekkel.
