Csaknem nyolcszáz méter és mintegy hatvan ív: ez volt az egyik leghosszabb híd, amelyet Róma az egész birodalomban épített, és ma is áll. Ez volt a híd, Emerita Augusta hivatalos bejárata, amelyen át a Vía de la Plata érkezett, és amelyen át mindenki, kivétel nélkül, belépett, aki a városba akart jutni.
Egy főváros bejárati kapuja
Augustus idejében, Kr. e. az I. század végén emelték, a város alapításával egy időben, és nem akármilyen híd volt: Emerita Augusta Lusitania provincia fővárosa volt, annak a háromnak az egyike, amelyre Hispaniát felosztották, így a fő bejáratának méltónak kellett lennie hozzá.
Itt haladt át a Vía de la Plata, a nagy kövezett út, amely a félsziget délét kötötte össze az északnyugattal, és vele az áruk, a légiók és az utazók. Egy ilyen hosszú híd nem elszigetelt mérnöki alkotás: ez az az infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy egy út működjön.
Az építők kihasználtak egy szigetet a meder közepén, hogy két szakaszra osszák a hidat, és ráterheljék a pilléreket, így oldva meg egy széles folyó legnagyobb problémáját: az alapozást a víz közepén. A sziget megspórolta nekik a munka legnehezebb részét.
A vízterelő sarkantyúk és az áradások
Nézd meg a háromszög alakú sarkantyúkat, amelyek minden pillért a folyásirány felőli oldalon hasítanak: ezek a vízterelők, és az a dolguk, hogy elvágják a sodrást, és szétosszák az áradások nyomását, ahelyett hogy szemből fogadnák. Nagyrészt ezeknek köszönhető, hogy a híd ma is áll.
A Guadiana ennek ellenére megnyert néhány csatát. A XVII. században egy nagy áradás több ívet is elsodort, amelyeket újra kellett építeni, és ezért, ha figyelmesen nézed, látszik, hogy nem minden kő egyforma: vannak eltérő falazású szakaszok, amelyek elárulják az újjáépítést.
Ez a részlet érdekesebb, mint amilyennek látszik, mert megtanít bármely régi hidat olvasni. Egy kétezer éves emlékmű nem egységes darab, hanem egymást követő javítások palimpszesztje, és a korszakok közötti illesztések elmesélik azoknak a katasztrófáknak a történetét, amelyeket túlélt.
1991-ben mellette megnyitottak egy új hidat, amely átvette a gépjárműforgalmat. Azóta a római híd kizárólag gyalogos, miután húsz évszázadon át bírta a szekereket, a málhás állatokat, a hintókat, a teherautókat és az autókat.
Kihagyhatatlan
Csaknem nyolcszáz méter
Mintegy hatvan ív. Az egyik leghosszabb híd, amelyet Róma az egész birodalomban épített.
Egy szigetre támaszkodik
A meder egyik szigetét használták ki, hogy két szakaszra osszák, és elkerüljék az alapozást a víz közepén.
A vízterelő sarkantyúk
Háromszög alakú sarkantyúk a folyásirány felől, amelyek elvágják a sodrást, és szétosszák az áradások nyomását.
A kövek nem egyformák
Egy XVII. századi áradás több ívet elsodort. Az eltérő falazás elárulja az újjáépítést.
Hogyan illeszkedik a méridai látogatásodba
A történelmi belváros délnyugati végében áll, és az a logikus, ha végigmész rajta: nyolcszáz méter, tíz perc alatt teszed meg, alattad a folyó, előtted a város. A túlpartról nyílik a legjobb kilátás a híd és az alcazaba együttesére.
Ahogy a városi partra érsz, ott áll a IX. századi arab alcazaba, amelyet éppen a hídfő ellenőrzésére építettek: aki uralta az átkelőt, az uralta a várost. Ez a logika minden korszakban ismétlődik, és itt teljes világossággal látszik.
Onnan felfelé haladva a Diana-templomhoz és a műemlékközponthoz érsz. A híd jó kezdete vagy jó vége a napnak, és naplementekor, a vízen játszó fénnyel innen lehet a legszebb fotókat készíteni a városról.
Gyakori kérdések
És az az új híd, amelyet mellette nyitottak meg?
Ez a Puente Lusitania, Santiago Calatrava építész műve, 1991-ben avatták fel. Egy nagy, fehér, modern ív, amely átvette a forgalmat, hogy a római híd pihenhessen, és csak a gyalogosoké maradjon.
