A Nasrida paloták első terme, és itt kezdődik az, amiért valójában idejöttél. A Mexuar a tanács és az igazságszolgáltatás terme volt, ahol a szultán fogadta a panaszokat, és a minisztereivel tárgyalt. Itt tanulod meg a szabályt, amely mindenre érvényes, ami ezután jön: a falakat olvasni kell. A gipszvirágok között, ezerszer megismételve, egy mondat áll, amely szinte mindent megmagyaráz erről a dinasztiáról.
A terem, ahol kormányoztak
A „Mexuar” az arab „masvar” szóból ered, ami azt a helyet jelöli, ahol a súra, a szultánnak tanácsot adó, tanácskozó testület ülésezett. A név szó szerint tanácstermet jelent. Ez volt a paloták legnyilvánosabb tere: ide kívülről érkeztek emberek, itt pereket hallgattak meg, és itt folyt az igazgatás.
A helye nem véletlen. A Nasrida paloták a nyilvánostól a magánig haladó sorrendbe rendeződnek: először a Mexuar, ahová bárki beléphet; utána a Comares-palotarész a Mirtuszos udvarral és a Követek termével, ahol fogadnak és tárgyalnak; végül az Oroszlánok palotája, a családi, otthoni rész. A politikaitól a bensőségesig sétálsz.
A hódítás után a teremből keresztény kápolna lett, és ez az átalakítás nyomot hagyott: módosították a mennyezetet, kórust nyitottak, és díszítést adtak hozzá. Amit ma látsz, annak jó része későbbi restaurálások eredménye, amelyek a nasrida külsőt próbálták visszaállítani.
„Csak Isten a győztes”
A felirat, amely ezerszer végigfut ezeken a falakon, így szól: „wa la galib illa Allah”, vagyis nincs győztes, csak Isten. Ez a nasrida dinasztia jelmondata, és az egész együttesben megjelenik, gipszben, csempén és fában, olyannyira, hogy az ismétlések számát ezrekre becsülik.
A hagyomány I. Mohamednek, az alapítónak tulajdonítja. Amikor egy hadjárat után visszatért Granadába, az emberek az utcán „győztesnek” éltették, ő pedig zavartan azt felelte, hogy csak Isten az. Akár igaz, akár nem, a jelmondatnak nagyon hasznos politikai olvasata van: ha az egyetlen győztes Isten, akkor egy szultán veresége sem egészen vereség.
Figyeld meg a csempés lábazatot is: a végtelenségig ismétlődő geometrikus fonatminták, alakok nélkül. A nasridák számára a csupasz fal lustaságnak számított, és az ürességet geometriával, stilizált növényi díszítéssel és írással töltötték ki. Háromféle ornamentika, és egyetlen alakos ábrázolás sem.
Kihagyhatatlan
„Nincs győztes, csak Isten”
A nasrida jelmondat, ezerszer megismételve az egész együttesben. Nagyon kényelmes politikai olvasattal.
A nyilvánostól a bensőségesig
A paloták sorrendbe rendeződnek: tanács, fogadás és lakóterek. Ezt a fokozatosságot járod végig.
Háromféle ornamentika, alak egy sem
Geometria, stilizált növények és írás. Az egész díszítésben egyetlen alakos ábrázolás sincs.
A kápolna, ami volt
A hódítás után keresztény kápolna lett, és ez a réteg a mennyezeten ma is olvasható.
Hogyan illeszkedik a granadai látogatásodba
Ez a Nasrida paloták bejárata, és itt kezdődik a lefoglalt idősávod. Innen az útvonal egyirányú, és nem lehet visszafordulni: Mexuar, Mirtuszos udvar, Követek terme, Oroszlános udvar, Két nővér terme, majd a kijárat a Partal kertjei felé.
Ez az egyirányúság fontos: ha kihagysz valamit, nincs visszaút. És a tempó is számít, mert a látogatók csoportokban lépnek be, és az élmény nagyon más attól függően, mennyire telt meg a hely. A kora reggeli és a késő délutáni idősávok érezhetően nyugodtabbak.
A paloták után az útvonal a Generalife felé folytatódik, amely a szemközti dombon van, és nagyjából tizenöt perc sétát kíván. Számolj jó három órával a teljes együttesre, vagy néggyel, ha tényleg nézni is akarsz.
Gyakori kérdések
Mit jelent az, hogy „Mexuar”?
Az arab „maswar” szóból ered, ez volt az a hely, ahol a tanács, a „shura” összeült, hogy tanácskozzon és tanácsot adjon a szultánnak. Vagyis a név szó szerint azt jelenti: „tanácsterem”. És nem véletlen, hogy ez a palota legnyilvánosabb terme: minél beljebb haladsz, annál bensőségesebb és titkosabb lesz minden, egészen a család magánlakosztályaiig.
Honnan ered az, hogy „egyedül Isten a győztes”?
Azt mesélik, magától a dinasztia alapítójától, I. Mohamedtől. Amikor diadallal tért vissza Granadába, az emberek az utcán „a győztesként” ünnepelték, ő pedig kényelmetlenül érezve magát így felelt: „egyedül Isten a győztes”. Annyira megtetszett neki a mondat, hogy a háza jelmondatává tette, és utódai ezerszer megismételték a falakon. Egy király, aki örökre emlékeztette magát, hogy nem ő az igazi úr.
Ez a terem mindig ilyen volt?
Nem. Amikor a keresztények megérkeztek, kápolnává alakították, ezért látod a többihez képest némileg megváltozva: fent egy karzatot építettek hozzá, és az imasarkát a keresztény istentisztelethez igazították. Megint a szokásos az Alhambrában: nem romboltak, hanem újrahasznosítottak. A szultán tanácsterme olyan hellyé vált, ahol egy másik istenhez imádkoztak, anélkül hogy a korábbit teljesen eltörölték volna.
